Film-TV

Mit nézel? A stadionba és tovább: Fekete nyár

Filmekkel és sorozatokkal foglalkozó heti ajánlónk a streaming szolgáltatók kínálatából válogat.

A Fekete nyár (Black Summer) egy amerikai poszt apokaliptikus horror sorozat, melynek első, nyolc részből álló évadjának 2019 április 11-én volt a premierje a Netflixen. A széria elkészültéért John Hyams (Z, mint zombi) és Karl Schaefer (Z, mint zombi) felelt, míg a főbb szerepekben olyan színészeket láthatunk, mint Jaime King (Szívek doktora), Justin Chu Cary (Ármány és szenvedély) vagy Kelsey Flower (Futás). A Fekete nyár az utóbbi időben igencsak népszerű zombis irányvonalat igyekszik meglovagolni, és az esetek túlnyomó részében igazából ezt elég ügyesen is teszi.

Története szerint 6 héttel járunk azután, hogy a világon kitört a zombiapokalipszis, és Rose férjével és lányával (Anna) igyekszik feljutni arra a katonai járműre, amely kimenekíti őket a fertőzött zónából. Ám csak a lányának sikerül feljutnia a kocsira, míg ők ott maradnak, és férje hamarosan meghal, majd élőhalottá változik. Rose nem csak menekülni kénytelen és az életét menteni, hanem lányához is muszáj eljutnia, akit a város egy másik pontján lévő stadionba szállítottak. Közöttük már csak a távolság és a húsára éhes zombik maradtak…

Egyfajta kettőség jellemzi a Fekete nyarat, mert vannak kifejezetten jó pillanatai, de megesik az is, hogy éppen kínos vagy már-már fájdalmasan rossz jeleneteknek lehetünk a szemtanúi. A sorozat egyrészt használja a műfaj kliséit, másrészt pedig egyben szakít is velük, így például hőseink nem lesznek egyik pillanatról a másikra pisztolyhősök, akik még menekülés közben, hátrafelé is képesek fejlövéseket kiosztani. Főleg az első évadban elég kevés a szereplők és a zombik közötti konkrét interakció, ami érezhetően egy földhözragadtabb elképzelése annak, mi történne a legtöbb esetben, ha gyors, húsra éhező szörnyek támadnának az emberekre: futnának. Azt is jól ábrázolták a Fekete nyárban, hogy milyen kínkeservesen nehéz dolog elbánni akár egyetlen zombival is, miközben arra is oda kell figyelni, hogy nehogy megharapjon minket. Kifejezetten tetszett, hogy hőseink csak a legvégső esetben mennek bele olyan szituációkba, amiben kockáztatniuk kell, de néha meg már felettébb idegesítő, hogy valamelyik szereplő egy asztallábat vagy bármilyen másik önvédelemre alkalmas fegyvert sem képes a kezébe venni. Egy másik karakter lopakodás közben még véletlenül sem csukná be maga mögött az ajtókat, és mikor végre talál egy fejszét, még az is elakad a lesújtás pillanatában egy öltözőszekrényben. Ugyanígy kettőség jellemzi a zombikat, pozitívum, hogy szívósak és gyorsak, negatívum, hogy néha például megállítja őket egy kirakatüveg, máskor meg minden probléma nélkül keresztülugranak rajta.

Ugyanez az ambivalencia figyelhető meg a sorozat szerkezeti felépítése kapcsán is, hiszen minden egyes rész rövidebb fejezetekre/egységekre tagolódik. Ez egyrészt ad egyfajta dinamikát az amúgy is pörgős epizódoknak, másrészt érezhetően a történet nem lineáris vezetését is szolgálja egyben. Ugyanakkor előfordul az is, hogy ezek a fejezetek túlságosan fölszabdalják a cselekményt, így a végeredmény pont az ellenkezője lesz annak, mint ami az eredeti cél volt. Szintúgy a Fekete nyár tempójával a legtöbb esetben nincs semmi probléma, érezhetően nem akar lassítani, de éppen ezért néha olyan karakterek halálára nem hagy elég időt, akikbe előtte sok energiát fektetett.

Semmiképpen nem mondható, hogy a Fekete nyár egy rossz sorozat lenne, csupán a hibái megakadályozzák abban, hogy igazán kiemelkedő legyen. Így azonban megmarad egy átlagosnál jobb, szórakoztató, izgalmas és érdekes darabnak.

A Fekete nyár első két évada szinkronosan elérhető a Netflix kínálatában.

Fekete nyár. Amerikai horror sorozat, 45 perc, 2019.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB