Még nem tartunk itt, talán valahol a felénél járhatunk, még minden szereplő kénytelen a köztes helyzethez alkalmazkodni. Még ugyan sok helyen lehet beszélni, csak éppen egyre kevésbé van hatása, foganatja, mert úgy sincs semmiféle következménye. Nos, ebben a köztes helyzetben számos eredményes kommunikációs stratégia működtethető úgy, hogy az általunk nem kívánatosnak tartott mondanivalók nyom nélkül tűnjenek el a semmiben.Az elmúlt héten a kormányzópárt egészen gazdag tárházát mutatta fel annak, hogy kell eredményesen szétzilálni a társadalmi párbeszéd legelemibb lehetőségeit is. A hétfői parlamenti ülésen a kormányfői beosztást betöltő férfiútól megkérdezték például, hogy nem zavarja-e őt a környezetében lebzselő alakok lázas off-shore- tevékenysége. Már csak azért, mert néhány évvel ezelőtt éppen ők kiáltottak óriási botrányt olyankor, amikor ezt az általuk nem kedvelt személyekről megtudták. Nos, a válaszoló belebújt a teljesen tájékozatlan kívülálló álruhájába, s minden egyes mondatát azzal kezdte: ha jól értem, amit ön kérdez, akkor…- és megismételte ezt a kommunikációs mutatványt még vagy három-négy ízben. Mire a végére ért, mindenki jót derülhetett azon, hogy micsoda hülyeséggel merték a “kerált” ezúttal is zaklatni. Szóval ez lenne az egyik recept: semmiképpen se válaszolj arra, amit kérdeztek. Vagy ha mégsem lehet a választ kikerülni, akkor csinálj hülyét a vitapartneredből, s fogalmazd át a kérdését olyanná, hogy a válasznak nyilvánvalóan ne legyen értelme. Eredetileg – másfél évtizeddel ezelőtt – ez még csak a jelenlegi miniszterelnök kedvenc fegyvere volt, mára azonban a közvetlen környezete is eltanulta. Pontosabban, csak ezt tanulták el tőle, de nem mindegyiküknek adatott meg a szemrebbenés nélküli mellébeszélés adottsága. Beszélnek, magyaráznak, győzködnek, de a tekintetükön látszik, hogy tudják: senki sem hisz nekik. Ám ilyenkor is akad még bevethető fegyver. Az egyik megoldás nagymestere Kósahentes, aki bármiféle kommunikációs nyersanyagból pillanatok alatt képes a legkevésbé érthető politikai disznósajt előállítására, s néha ő is meglepődik a végeredményen. Ám, ha minden kötél szakad, az a legjobb, ha eleve felhergeljük magunkat, erősen várunk arra, hogy mikor fognak már minket megsérteni, amire bármiféle kételkedés, visszakérdezés, egyet nem értés kiváló alkalmat teremt. Ilyenkor győztes hadvezérként önérzetesen felboríthatjuk a kommunikációs asztalt, és kellő látványossággal távozunk Stúdióból, parlamenti folyosóról a pimasz újságírók kérdései elől. Helyszűke okán nem ismertetném az elmúlt hét további, leleményesebbnél ötletesebb megoldásait – a lényeg úgyis az, hogy kerüljük ki bármi áron az érdemi párbeszédet, így maradhatunk tévedhetetlenek.