Drága Barátaim!

Emlékszem, mindent megszagoltam, megízleltem, akár nyersen is, annyira odavoltam a Mama főztjéért.

Ilyenkor aztán Bözsi néném, Anyám húga alig várta, hogy beleverhesse az orrom abba, amit éppen megszagoltam.

Alig várta, hogy rám verhessen, ha éppen megkóstoltam valamit, szinte leste az alkalmat, hogy odasózzon valamivel. Valahogy nem szívlelt engem, szinte üldözött, ha a konyhában legyeskedtem. Talán ezért is alakulhatott ki az a szerelem, az illatok, ízek, színek szeretete, ami az ételek készítését övezi. Ez a mesés, csodás világ, örökké tartó szerelem.

Később, mikor Pesten kollégista lettem, a mindennapi ebédre, vacsorára fogadásokat kötöttem aztán majd mindig nyertem is, annyira értettem a csíziót. Hallgattam az urat az akármin, óriási hang, semmi tele firkált, exhibicionista, minden szarral átlyuggatott, ijesztő, sőt visszataszító külső. Üvöltözés helyett zseniális zene, ének felsőfokon, nem körberohangálva, segget mutogatva, a nézőket vízzel locsolva, hanem ülve, egy szál gitárral, könnyedén, erőlködés nélkül. Elképesztő zenetudású fúvós, kamara zenekarnyi stáb.

“Könnyű lesöpörni újra az asztalról, ami volt…Hát hányféle múlt van ami volt….Nem kell, hogy szégyelld a múltam, ahogy volt, úgy volt…Nem kell, hogy átírd a múltam, azt, ami csak pont úgy volt….

Azért is figyelemre méltó sorok ezek, mert lassan talán szégyellni való a múlt, az arról való könnyes, szerelmes emlékezés. Aztán a könnyek mosollyá változva, de újabb könnyek a poénokról, az elmúlt, de soha el nem múló emlékekről, figurákról. A fiatalságunkról az eltűnt, de nem letűnt időkről.

A mai menü egy rég elfeledett, ma már kevésbé, vagy nem divatos kaja.

Egy olyan étel, ami a menzákon, kifőzdékben, üzemi étkezdékben, de kivált a Lordok -Házában minden héten vissza-visszatérő volt, olcsó, jó, népszerű. Lehetett szeretni, vagy sem, előfizetni rá, vagy éppen Alá-carte rendelni, de olcsó, megfizethető étel volt. Igaz, kevésbé volt található benne a nemes hús, de jó, vízzel hígított tejfellel, 2-3 szelet jó kenyérrel fejedelmi ebéd volt a

SZÉKELYKÁPOSZTA

Különös, de itt is kevésbé fedezhető fel a névadó honfitársaink jelenléte. Annyira nem, hogy a történészek Székely József nevéhez fűzik, aki anno, egy bizonyos Petőfi Sándorral ebédelve fedezte föl így ezt az ételt. Legalábbis abban a formában, ahogyan mi készítjük. Akkor Hát lássuk, hogyan miből is készül ez rég elfeledett mesteri étel!

Feltétlen jóféle savanyú káposzta, legalább egy kiló, de persze, ha olyanhoz jutnánk, ami igazi is, akkor még magasabb helyet foglalna el, a képzeletbeli top-listán. Dezső barátunk azt írta. a F…..n, hogy Ő ilyenről már csak álmodozik. Hát Dezsőkém, akkor álmodj, mondjuk a királylány helyett erről, de azt gondolom, a zord északon is beszerezhető például a német, dobozos savanyú káposzta, ráadásul az még kissé köményes, érett, szerintem igazi mestermunka. A többi az pedig már gyerekjáték. Az igazi azonban az lenne, ha természetes érlelés, fojtás után, kővel leszorított, akár megtaposott káposztát vehetnénk, aminek az érése minimum három hónap. Ehelyett a borkősavval gyorsított, néhány napos érlelés (?) utáni v…ési kamukáposztát vehetjük, ehetjük.

“Néha azt sem lehet tudni, hogy meddig tart, ami volt…”

De menjünk is tovább!

Ezúttal csodás oldalasféle husikát vettem, szinte zsírmenteset, na meg persze egy hivalkodó darabkát a füstölt változatából. 

PTV Fotó: Bán Csaba

A hús olyan 60 dekányi, a másik is, de abból csak a színhúst használtam, na meg persze a csontjait. A káposztát enyhén átöblítem, de nem mosom ki, én savanykásabban szeretem. Öklömnyi vöröshagymát apróra vágok, megtisztítok 4-5 gerezd jó kövér fokhagymát. A húsokat apró, 2×2 centis kockára vágom, felhevítek egy deci olajt, aztán zúdítom is bele a hagymát, majd néhány pillanat múlva egy félmaréknyi köménymagot. Ne sajnáljuk, isteni íze lesz tőle. Jól átpirítom, majd megy is bele a hús. Ezzel átpirítom, jó erős tűzön, majd apróra vágott paradicsom, TV paprika megy rá 1-1 darab, aztán a zúzott fokhagyma. Csak egy csipet só, nem több, mert a káposztánk, a füstölt húsunk is sós. 15-20 perc után megszórom gazdagon piros fűszerpaprikával, majd hozzákeverem a leöblített káposztát. Meghintem egy kis őrölt fekete borssal, majd néhány levél babérlevelet teszek bele. Néhány percig erős lángon összepirítom, aztán felhúzom annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Aki szereti, nem ellensége a csípős íz, aki nem,…hát az csak nézzen rá! Akár egy kevés időt fedő alatt, akár kis lángon egy órát főzöm. Rövidebb lével, de mégsem szárazon a jó. Aztán jó tejföllel tálalom, persze aki úgy kedveli, az belekeverheti a megfőtt ételbe is. 

PTV Fotó: Bán Csaba

Ez hát Embertársaim a még nem letűnt, bár talán feledésbe merült múltunk.

“Ma is gyanakodva figyel, aki attól fél, ami volt

Ma is magabiztos, nagyon, aki abból él, ami volt

Új a felirat, de régi a kép

És, ha letakarod, sem túl szép

Itt él még a múlt, bármi volt…

Nem kell, hogy szégyelld a múltam…

Hát kéznél a múlt, bármi volt……”