-KiemeltCsaládTükörkép

Templomokat újítanak fel Csongrád-Csanád megyében

Avatar

A Magyar Falu Program keretében templomok újulnak meg Csongrád –Csanád megyében. A felújítás mind a hitközösségek életében, mind pedig a települések működésének érdekében jelentős lépés.

A templomok minden vallásban fontos szerepet töltenek be, isten vagy istenségek tiszteletére építik őket, bár elnevezésük vallásonként változó, jelentésük gyakran kötődik egy szenthez, szent helyhez, lélekhez. A kereszténységben kiemelt imahelyek, közösségformáló erővel rendelkeznek, szakrális élményt nyújtanak és rendet teremtenek a térben, illetve elválasztódnak a profán tértől, annak ellenére is, hogy éppen abban találhatók, mondjuk egy falu közepén. Azok számára, akik megtartják hitüket, s hisznek Isten létezésében az ő háza, melyet tisztelet, remény, hála és misztikum övez. Viszont, mivel építmények az idő nyomot hagy rajtuk, ezért gondozásra szorulnak, felújításra és javításra. Ezáltal megőrzik értéküket, akár a hétköznapi értelemben véve, építményként, akár pedig vallási értelemben véve a szent egyik megnyilatkozásaként beszélünk róluk.

A megőrzést és megmaradást támogatja a Magyar Falu Program pályázata, melyen Csongrád-Csanád megyében pozitív elbírálást kapott a deszki Urunk Színeváltozása görögkeleti szerb ráctemplom, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegye templomai közül a szegvári Kisboldogasszony, a maroslelei Magyarok Nagyasszonya, a röszkei Páduai Szent Antal és a rúzsai Urunk Színeváltozása Plébánia. A 100 millió forint összértékű támogatásból rendbe tehetik a köztereket is, és plébániánként egy közösségszervező munkatársat is alkalmazhatnak.írta meg a gyulatelevizio.hu.

Az említett közösségek tehát jelentős támogatottságot élvezhetnek, hogy a jövőben is lehetőségük nyíljon hitük méltó körülmények között történő gyakorlására, identitásuk és településük formálására, megtartására s továbbadására.

Farkas Cs. Tekla

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB