Ha van valami jó abban, hogy véget ér a nyár, az egyik biztosan az, hogy lassan elfogynak a szúnyogok. Igaz, nálunk, a Dunaparton még szeptember végén is hidegrázós, kínos élménnyé tudnak fajulni az egészségügyi séták. 

Megfelelő hőmérsékleten akár öt nap alatt kikelnek a szúnyogtojások. Amire még feltétlenül szükségük van ehhez, az a víz, de fél deciliter is elég egy fészekalja vérszívónak. Magyar tudósok most azt vizsgálják, mennyire elterjedtek az országban bizonyos inváziós csípőszúnyogfajok, amelyek súlyos betegségeket terjeszthetnek.

Az elmúlt tíz-tizenöt évben három ilyen – nem őshonos – faj jelent meg az országban, amelyek közül az ázsiai tigrisszúnyogot tartják a legveszélyesebbnek – mondta el dr. Soltész Zoltán, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának biológusa. Különféle kórokozókat ugyanis a hazai csípő – vagyis emberi vérrel táplálkozó – szúnyogok is terjesztenek, de a trópusi, szubtrópusi fajok sokkal komolyabb betegségeket okozhatnak. Ilyen az ázsiai tigrisszúnyog esetében a sárgaláz, illetve a Dengue-láz, vagy csontvelőláz, amely a betegek beszámolói szerint csonttöréshez hasonló fájdalmat okoz.

Jelentős veszélyt azonban, ami esetlegesen oltási programot vagy intenzívebb gyérítést indokolna, csak stabil és nagy egyedszámú populáció képes okozni. Az Ökológiai Kutatóközpont második éve tartó Szúnyogprojektje az ázsiai tigrisszúnyog itthoni elterjedésére irányul.

Míg tavaly négyszáz fölötti lakossági bejelentést kaptak a fajtáról, addig idén már ezerkétszázat. Igaz, ezeknek átlagosan mintegy tíz százaléka bizonyul valósnak, vagyis nagyjából minden tizedik beérkező fotó, illetve egyed bizonyul ázsiai tigrisszúnyognak.

Többet mond talán az az adat, hogy míg 2019-ben 48 helyről jeleztek ázsiai tigrisszúnyogot, 2020-ban eddig már 150-ről. A legtöbb értesítést Budapestről és Pest megyéből kapták a kutatók, de idén már például Hevesben, valamint az ország déli-délnyugati részén, Szeged környékén is bizonyítottan megjelent a fajta.

Ahonnan valóban tigrisszúnyogot ábrázoló fotót vagy a fajtához tartozó egyedet kapnak, ott egyedszámolást is végeznek: néhány éjszakán át szúnyogcsapdában gyűjtik a rovarokat. Szerencsére kevés közöttük a tigrisszúnyog. Tavasszal a faj áttelelését is vizsgálni akarták, amit azonban megakadályoztak a járványhelyzet miatti korlátozások.

Hogyan kerülnek ide ezek a távoli, egzotikus szúnyogfajok? Például egy kamion rakterében. A nőstények ugyanis bármilyen üreg oldalára le tudják rakni a vízszint fölé a tojásokat, amelyeknek azután egyáltalán nem gond, ha egy időre kiszáradnak. Amint azonban az üreg megtelik vízzel, a víz szintje eléri a tojásokat és megfelelő hőmérsékletre kerülnek, fejlődésnek indulnak.

A hazai csípőszúnyogfajok nem sokat változtak az elmúlt évszázadokban. Ami nem ugyanaz, az inkább a mi tűrőképességünk – vélekedik a biológus. Idén nyáron mindenesetre vezető hírnek számított a szúnyoggyérítés, ami érthetően nagyon sok embert foglalkoztat.

Míg a világ más tájain – így az amerikai kontinensen, az Egyesült Államokban és Brazíliában – komoly eredményeket értek el (a főként a haszonállatállományt veszélyeztető kórokozókat terjesztő szúnyogokkal szemben) biológiai módszerekkel, gyakorlatilag génmódosítással, addig nálunk erre az igen szigorú szabályozás miatt nincs lehetőség.

Az általánosan elterjedt vegyszeres, kémiai gyérítés azonban nem kíméli a környezetet, mert nem csak a csípőszúnyogokat pusztítja el, hanem más szervezeteket is, méghozzá igen nagy számban. Ezt nemcsak az Ökológiai Kutatóintézet, hanem például a Madártani Intézet és sok más ökológiával, környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezet munkatársai is gyakran hangoztatják.

A már említett, Amerikában és Brazíliában alkalmazott biológiai beavatkozások során például steril hímekkel árasztották el a környezetet, kifejezetten csak a károkat okozó faj populációját elpusztítva, de más biológiai módszert is sikerrel alkalmaztak. Nálunk egyelőre egyetlen biológiai eljárás van gyakorlatban a csípőszúnyogok gyérítésére: a Bti-toxin (a Bti baktérium toxinja), amely a lárvákat pusztítja el a fejlődésük adott stádiumában.

Igaz, hogy a megfelelő lárvastádium megállapításához szaktudás szükséges, mégis jóval kedvezőbb eljárás a vegyszeres irtásnál, mivel szelektívebb, és az eredményeként „meg sem jelenik a probléma.”

A Bti-toxinos gyérítést a mienknél jóval fejlettebben formában használják Németországban, a Rajna vidékén, ahol a tenyészőhelyeket előzetesen felmérve, a folyó mozgását is figyelembe véve, a visszahúzódásokkor juttatják ki az anyagot.

Nyilván akadnak más okos biológiai megoldások is a szúnyogok szelektív és hatékony gyérítésére, ezek hivatalos befogadását és bevezetését azonban a legkülönfélébb engedélyeztetési eljárások hosszú és szerteágazó sorának, dokumentumhegyek előállításának kell megelőznie. Az MTA kutatója szerint azonban maga a lakosság is rengeteget tehet a csípőszúnyogok ellen. Elsősorban azzal, hogy felszámolja a környezetében a szaporodásukra alkalmas víztereket. Szúnyoghálóval takarja be az esővizes hordót, kitisztítja az ereszcsatornát, figyel a takarófóliák gyűrődéseiben felgyűlő pangó vizekre és karban tartja a növényzetet, hogy kevesebb legyen a búvóhely.