A Ház aktuális ülésének harmadik napja reggel nyolc órakor kezdődik az ügyészség napjára, valamint a magyar haditengerészekre való megemlékezéssel.
Cimke: vita
Kést rántott a vita során, a rendőrök elfogták
A 68 éves elkövetőt az egyenruhások elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították.
Halállal végződött a sógornők vitája
A bíróság az ítélet indokolásakor kiemelte, hogy a vádlottak esetében a jogos védelem nem volt megállapítható, azonban egyikük sem akarta a sértett halálát.
Történelmi pillanat: Először beszéltek magyarul egy szlovák tévévitában
Jobb lett volna, ha Cziprusz is a tolmácsot választja.
Leszúrással fenyegette és megpofozta a végrehajtót
A bántalmazás miatt a sértett végrehajtó a bal arcfelének zúzódását szenvedte el, amely sérülés nyolc napon belül gyógyult.
Vádemelés a feleségét megölő féltékeny férfi ellen – VIDEÓVAL
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a vádiratban életfogytig tartó fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta,
Danko szerint az elnöki palota “narkósokat szolgál”
Igor Matovič, az OĽaNO elnöke a házelnök elé állt egy papírlappal, amelyre azt írta: Részeg.
Egymásnak ugrott Danko és Pellegrini
Andrej Danko házelnök (SNS) felszólította Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnököt, hogy hívja vissza Irakból a szlovák katonákat, „ne legyen gyáva.“
Korábbi nézeteltérését indult rendezni szenteste
A helyszínre érkező rendőrök a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra
Felajánlotta lemondását a szlovák egészségügyi miniszter
Az egészségügyi miniszteri poszt a Smeré, és mivel „ideológiai vitái” vannak a pártjával, úgy véli, ez a helyes lépés.