Vikidál Gyula: „Kérdezték, hogy mit keresek itt”

Vikidál Gyula előző este még Erdélyben, Déván játszott a Mobilmánia zenekarral, onnan jöttek Miskolcra.  Az együttes alapító énekesével a Gárdonyi Géza Művelődési Házban beszélgettünk, a miskolci szabadtéri koncert előtt.

Vona Ildikó/ PannonHírnök: Miskolc fontos állomás az énekesi pályádon, de beszéljünk kicsit a tegnapi, Déván tartott koncertről! Milyen érzés volt ott színpadra lépni?

Vikidál Gyula: Csodálatos! Úgy gondolom, minden magyar csapatnak hevesebben dobog a szíve, amikor a valamikori Magyarország mára már határon túlra szakadt területein játszhat. Különösen azokon a helyeken rendkívül fontos a mi jelenlétünk, ahol a magyarok egy része mostanra asszimilálódott, százalékos arányban lebontva egyre kevesebb a magyarság. Amikor nekik lehetőségük van magyar napokat rendezni, és megtisztelnek egy-egy magyar csapatot, tegnap minket, hogy Déván koncertezhettünk, az számunkra felemelő érzés. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen fogadtatás lesz!  Sejtettük, hogy szeretni fognak bennünket, de azt nem, hogy annyira, mint tegnap.

– Jól feldobott téged ez a dévai koncert, hallom a hangodon…

– Igen, így van. Nagyon tud ösztönözni egy zenészt – szerintem minden előadó így van vele –, engem maximálisan doppingol az, ha ilyen befogadó a közönség. Már eredetétől fogva úgy állt fel ez a zenekar, hogy a közönséget legjobb tudásához mérten kiszolgálja. Nagyon jól éreztem magam, de mondhatom a többiek nevében is, hogy remekül éreztük magunkat Déván.

–  Milyen gyakran van alkalmad fellépni Erdélyben?

– A pandémia előtt Homonyik Sanyi barátommal több nagyszabású koncerten énekeltünk egy erdélyi magyar zenészekből álló csapattal. Összeállítottunk főleg MHV dalokból és szóló dolgainkból egy műsort, amivel kilenc nagykoncertünk volt 2019-ben. Aztán jött a pandémia, ami bekavart. Tavaly kezdett újra ébredezni a szervezés, idén már teljes erővel működtek a nagy rendezvények.

A miskolci Gárdonyi színpadán (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

– Mennyire vetett vissza a koronavírus megjelenése, meg a karanténidőszak?

– Nagyon-nagyon hátraszorított, de minden rendezvénnyel így van, azt gondolom. Most viszont a gazdasági helyzet miatt nehéz, hiszen az emberek a saját pénztárcájukon érzik a nehézségeket, és meggondolják, hogy mibe fektetnek, mire fordítanak pénzt. Erdélyország valamennyi részén általában ingyenesek az ilyen magyar napok, pont azért, hogy összehozzák az ott élő magyarokat. Ez egy nagyon fontos dolog.

– Déva és Miskolc majdnem 500 kilométerre van egymástól…

– Ha jól számolom 57 éve állok színpadon, játszom zenekarban! Ez alatt volt, amikor csak 10 kilométert kellett utazni, de volt, amikor ötszázat. Nem a távolság határozza meg egy zenész életét. Eltervezünk valamit, van egy program, amit végigcsinálunk. Tegnap Déván kellett színpadra lépni és a közönséggel bensőséges kapcsolatot teremteni, ma pedig Miskolcon. Számomra viszont különleges a mai koncert, mert utoljára a P. Mobillal voltam 1978-ban vagy 79-ben itt a Gárdonyiban (Gárdonyi Géza Művelődési Ház – a szerk). Az pedig nem ma volt!

–  Több szállal is kötődsz Miskolchoz…

– Nagyon szép időszakot töltöttem a miskolci színházban, a Mária evangéliuma előadásban János szerepében láthatott a közönség. Számomra gyönyörű emlék, és hálás vagyok a színháznak, hogy itt játszhattam.

A Mobilmánia zenekar Miskolcon (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

– És a Katowice étterem? Az előző interjúnkban elmesélted, hogy rövid úton kidobtak onnan benneteket…

– Az idősebb korosztály tudja, hogy 1971-ben a Katowice étteremben mint vendéglátó énekes nyomultam a Pannónia együttessel. Akkor jártam először Miskolcon. Szórakoztató zenét játszottunk a vacsora mellé; öt hónapra szólt a szerződésünk, de hamarabb kirúgtak bennünket. Hosszú hajunk volt, ennek eredményeként néhány helyi – akkor csövesnek hívott – vagány megjelent és kérték, hogy játsszunk már valami keményebbet. Átváltottunk Deep Purple-, Black Sabbath-, Free-dalokra, persze a közönség gyorsan kicserélődött: a vacsoravendégek eltűntek, bejöttek a csövesek, akik keveset ettek, viszont annál többet ittak. Így aztán a főnök három hónap után kirúgott minket. Szintén 1971-ben ismerkedtünk meg a ma már legendának számító Héliosz együttessel és tagjaival. Közös koncertet is játszottunk Kazincbarcikán. Máig tart a kapcsolatom a csapat billentyűs-énekesével, Darázs Dudival.

– Idefelé jövet előjöttek a régi emlékek?

– Hogyne! Csodálatos, hogy 1978 után ismét itt lehetek a Gárdonyiban, ahol egy ablakon át mentünk ki a szabadtéri színpadra. Amikor bent volt a koncert, és ötszáz gyerek bejött, folyt a víz a falon. Majdnem megfulladtunk, mert annyira nem volt levegő a teremben. Bejöttem, végig jártam az épületet. A nagyteremben odamentem az ablakhoz, amin kimásztunk a színpadra. Minden a régi helyén, ugyanott van. Ezek fantasztikus dolgok! Úgy gondolom, ezek az apró emlékek, amelyek összekötnek bennünket az akkori közönséggel, kitartanak egy életen át. Örülök, hogy újra itt lehetek a Gárdonyiban.

– Energikus és tevékeny előadónak ismerünk. Mivel töltötted az idődet a karantén időszak alatt? Mit csináltál, amikor mindenkinek otthon kellett maradni?

– Borzasztó volt. Olyan érzés, mint egy festőnek, aki legszebb festményét nem tudja folytatni, mert elfogyott az a festék, ami a legfontosabb lenne a palettán. A zenével otthon foglalkoztam, gyakorolgattam, meg lett időm mindenféle stílusú zenét hallgatni. Mivel a fizikai munka sem áll tőlem távol, összeállítottam magamnak egy programot, hogy mit kell odahaza, a kis házikónkban és körülötte megcsinálni. Kifestettem a garázst, a konyhát és előszoba részt, a feleségem kis fürdőszobáját, aztán következett a 19 méteres kerítés: ledrótkeféztem, lecsiszoltam, utána lefestettem sötétbarnára. A hintaágyam már nagyon rozsdás volt, dolgoztam vele egy hétig, de megmentettem a rozsdától. A végére szép lett a kert is, elég nagy kertünk van a ház mögött, volt mit csinálni. Szóval, sok olyan munkát elvégeztem, amire addig nem volt időm.

– Sikerült visszarázódni? A koncertek beindultak, de színházban játszol még?

– Színház már nincs. A vidéki színházak a saját társulatukkal próbálják megoldani az előadásokat. Kevés fővárosi vendéget hívnak, legfeljebb karmestert vagy egy-egy vezető színészt. Számomra az egyik nehézség, hogy koromnál fogva behatárolható, hogy milyen szerepeket kaphatok. Ebből adódóan a Madách Színház már nem nagyon számított rám. Amikor a pandémia után újból elkezdett működni a színház, akkor kiderült, hogy azok a darabok, amelyekben én szerepeltem mind le fognak kerülni a műsorról. Még egy utolsó etapjuk van, utána soha többet nem láthatók Úgy gondoltam, ha két és félévig nem látott senki a színházban, nem voltam jelen, akkor sokkal egyszerűbb, – észre sem veszik – ha szépen, becsülettel, tisztességgel leköszönök.

– Mennyi színházi szerepet játszottál eddig?

– Negyvenkettő vagy negyvenhárom.

A Jászai Mari Színház Légy jó mindhalálig c. előadásában
(Fotó: Kollányi Péter/ MTI)

– Változatlanul Jean Valjean és A Nyomorultak a kedvenced?

–  A Nyomorultak musical különleges helyet foglal el az életemben. Először 1987-ben Jean Valjeant játszottam a Rockszínházban, utána Javert-t énekeltem a Madách Színházban, majd megint eltelt egy elég jelentős mennyiségű idő, és amikor újból megcsinálta a Madách Színház a Nyomorultakat, a Püspök szerepet játszottam. Nagyon szerettem volna benne lenni, de belegondoltam: hány éves vagyok? Jézusom 68! Javert-nek öreg vagyok, Jean Valjeannak nagyon, ám ami a legszebb epizód szerep és illik hozzám: elénekelem és eljátszom a Püspököt. Én voltam az egyetlen a nem tudom hány száz szereplő között, aki bejelentkeztem castingra 68 évesen a Püspök szerepre. A kollégák csodálkozva vigyorogtak rajtam, kérdezték, hogy mit keresek itt a próbaéneklésen? De én komolyan gondoltam a casting-éneklést. Ugyanis a casting arról szól, hogy a szerzők és maga a produceri háttér, aki engedélyt ad ilyenkor külföldi színházban való előadásra, meghallgatja a szereplőket. Magyarországon több helyen játszották A Nyomorultakat, ettől függetlenül a szerzők kíváncsiak voltak, és az én Püspök-castingomat is meghallgatták. Schönberg, a zeneszerző állítólag nagyon örült, hogy elvállaltam ezt a kedves szerepet.

– Az egész művet ismered már oda-vissza, eljátszottad a jelentősebb szerepeket…

– Ez nekem nagyon fontos lépés volt, mert ez a darab egy folyamatot vitt végig a színházi életemben. Ez a csodálatos mű az életem egyik oldalfolyása lett. Színészi, énekesi mivoltomnak, jelenlétemnek egy fantasztikus képe rajzolódik ki rajta keresztül, persze mutatva az idő múlását is. Jean Valjean, Javert felügyelő, Püspök – ez egy folyamat, ami gyönyörűszép ívet alkot. Tudva azt, hogy a felnövekvő Jean Valjeanok tisztelettel viseltetnek irántam azért, amelyet 1987- ben mint Jean Valjean eljátszottam.

– Ugyanez a helyzet Koppánnyal is az István, a királyból. Sok fiatal énekes próbálkozik vele, de nagyon „belőtted” a karaktert…

– Érezni és mélyen hinni kell! Nem csak az a lényeg, mennyire tudja elénekelni, mert az vagy jön, vagy nem. Ha valakinek olyan hangja van, amivel meg tudja szólaltatni, az egy adottság. Az a fontos, hogy amit mondasz mennyire hiteles, te mennyire hiszel benne. És ez nem csak a szerepre értendő, hanem kimondott mondatokra is.

A Püspök szerepében, A Nyomorultak c. előadásban (Fotó: Madách Színház)

– A Miskolc dalt Déván is játszottátok tegnap. Hogyan fogadta a közönség?

– Nagyon szerették, sokan velünk énekelték a szöveget. Sőt, a végén beénekeltük azt is, hogy: „Acélváros nehéz szürke nappalok, Ez a város, Déva mindig várni fog”. Csodálatos volt!

– Erdélyről beszéltünk, de mi a helyzet a többi határon túli területtel és az ottani magyar közönséggel?

– Sokfelé jár a zenekar. Rengeteg helyről kap az együttes meghívást, de erről Andris (Zeffer András – a szerk.) tudna mesélni, mert nem mindig vagyok velük. Amikor úgy érzi a csapat, hogy jó, ha én is ott vagyok velük, akkor hívnak. Most egy ilyen turnéban vagyunk úton. Miskolc fontos mindannyiunknak és nagyon szívesen jöttünk ma ide, hiszen Miskolcnak komoly múltja van a lelkünkben és reméljük, közös jövőnk legalább annyira szép lesz.

– Merre lehet találkozni veled az elkövetkező időszakban?

– Még elmegyek a Mobilmánia csapatunkkal Győrbe, mert az is egy nagyon fontos hely – és nagyon régen voltunk ott együtt –, aztán részemről jön egy kis pauza. Vannak szervezés alatt koncertek, viszont ezekről még nem tudok konkrétumot mondani, de lesznek még fellépéseim az idén.

(Kiemelt kép: Mobilmánia-koncert Miskolcon / PannonHírnök/ Vona Ildikó fotója)

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek