Közel 10 órán át hallgatták ki Monika Jankovskát

Csütörtökön hallgatta ki Monika Jankovská volt igazságügyi államtitkárt a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozója. Jankovskát korrupcióval gyanúsítják. Az ügyvédje, Peter Erdős elmondta, a kihallgatás 2 napon át tartott. „Minden elhangzott, amit a nyomozó tudni akart, a védelem kérdéseket tehetett fel” – mondta Erdős.

Az ügyvéd közölte, a Monika Jankovská vallomásával kapcsolatos további eljárásról a bűnüldöző szervek döntenek. „Ez attól függ, hogyan fogja értékelni a vallomást a nyomozó és az ügyész” – magyarázta Erdős. Az ügyvéd arra a kérdésre nem volt hajlandó válaszolni, hogy Monika Jankovská bevallott-e más bűncselekményeket a csütörtöki kihallgatás során.

A kihallgatás első napján készült jegyzőkönyvben az áll, hogy Monika Jankovská bevallotta, hogy kapcsolatban állt Marian K. üzletemberrel, és hogy beavatkozott az ügyeivel kapcsolatos bírósági döntésekbe. „Ismétlem, hogy nem úgy történtek a dolgok, mint ahogy az a vádiratban olvasható, például a televíziós váltók ügyében. A médiában közzétett jegyzőkönyv tartalmát nem kommentálom.”– tette hozzá Erdős.

Monika Jankovská ellen korrupció gyanúja miatt indult eljárás. A Vihar (Búrka) rendőrségi akció során vették őrizetbe. A Szélvihar (Víchrica) akció során további gyanúk merültek fel vele kapcsolatban.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek