Esténként levetkőzöl a fürdőszobában, belenézel a tükörbe, és azt látod, hogy az orrod kicsit görbe, a füleid túl nagyok, a hajad nem elég dús, a szempillád nem elég fekete; összecsíped az úszógumit a hasadon, majd lemondón legyintesz, hogy sosem fogsz tudni lefogyni. Nézed a striákat a combodon, a tökéletlen lábujjaidat, majd szomorúan elmész fürdeni, és ezek után hiába bújik melléd az ágyban a kedvesed, mert undor fog el, ha csak arra gondolsz, hogy hozzád fog érni. Igazából azonban nem tőle, hanem saját magadtól irtózol.

Az emberek nagy része – legyen szó nőről, vagy férfiról – nem méltatja magát. Nem elégedett a testével, az eszével, a képességeivel, görbe tükörből néz magára. Csak a hibáit, gyengeségeit, hiányosságait látja meg, és szépen lassan elkezdi utálni önmagát. Nem is tudatosul benne, azonban belesüpped és egyre mélyebbre kerül ebben az örvényben, melyet önmagának generál. Nem tudja maga mögött hagyni a szenvedélyeit, a vajas kenyér morzsájával a szája szegletében kesereg, hogy sosem fog lefogyni, mert nem képes rá, ellenben megállás nélkül ostorozza magát a gyengeségeiért. Milyen kegyetlen körforgás ez, amit magunknak hozunk létre. Azt várjuk, hogy mások úgy szeressenek minket, ahogy vagyunk, mialatt mi gyűlöljük önmagunkat. Nap mint nap hajtogatjuk magunkban, hogy “kövér vagyok”, “buta vagyok”, “gyenge vagyok”, “csúnya vagyok”. Napról napra ilyen és ehhez hasonló jelszavakkal építjük le az önbizalmunkat, miközben bele sem gondolunk abba, hogy micsoda méreg ez a lelkünknek.

Bántjuk az egészséges testünket, ahelyett, hogy hálásak lennénk azért, amit kaptunk. Önmagunk az a személy, akivel egészen biztosan leéljük az egész életünket, mégis őt utáljuk a legjobban. A ráncaink azért vannak, mert mosolygunk, és mert lehetőségünk van öregedni. A striák azért születnek, mert gyermeket hordtunk a testünkben, vagy mi lettünk gyerekből hirtelen megnyúlt felnőtté. A mellünk olyan formájú és méretű, amilyen – legyen elég annyi, hogy mindkettő megvan. A kopaszodás is ajándék, hiszen megélhetjük azt. Ezeken a testi sajátosságainkon nem változtathatunk. A feleslegünket viszont valóban csak akkor tudjuk leadni, ha teszünk is érte. Ehhez azonban el kell hinnünk, hogy képesek vagyunk rá.

Meg kell értenünk, hogy nem csak rossz tulajdonságaink vannak. Mindenki jó valamiben. Azt a képességet, amit az élethez kaptunk, ki kell használnunk, és ki kell benne teljesednünk, hogy önmagunkra – önmagunktól elhatárolódva – ne egy gyűlölt személyként tekintsünk, ne úgy teljen el az életünk, hogy végig rossz érzést hordoztunk magunkban. Az utolsó pillanatban késő lesz ezt megbánni.

Mosolyogj a tükörképed szemébe, és légy hálás azért, hogy láthatod őt! Aknázd ki az összes lehetőségedet és lendülj mozgásba, hogy ne a béka feneke alatt stagnálva éld végig az életed! Mindenki megérdemli, hogy szeressék. Kezdd a szeretést önmagadnál!

Kiemelt kép: pixabay.com

Kapcsolódó cikkek:

Viszlát, Harag, Gyűlölet!
Viszlát, Irigység!