Molnár Gyula: “az MSZP rég nem álmodik” | Pannonmagazin
Színes

Molnár Gyula: “az MSZP rég nem álmodik”

Alapvetése, hogy az MSZP nélkül nem lehet Magyarországot új pályára állítani, ám a párt sikeréhez választ kell találniuk arra, jelenleg kik is valójában, illetve kik akarnak lenni. Molnár arra figyelmezteti a közösséget, 2016-ban ez a kérdés nem válaszolható meg annyival, hogy a szocialisták, baloldaliak. A régi definíciók, választó ­vonalak ugyanis elmosódtak, és hívószóként sem működnek olyan hatékonyan, mint azelőtt. Ráadásul a Fidesz “gyarmatosítja” a baloldal témáit, így a szocialisták úgy érezhetik, kihúzták a szőnyeget a lábuk alól. Az elnök-aspiráns szerint ez nem tragédia, sőt óriási lehetőség.A “recept” dióhéjban a következő: ha az MSZP választ adott a fenti kérdésekre, kitartással, szorgalommal, alázattal képes lesz elfogadtatni, hogy modern baloldali pártként hisz például az egyenlőségben. Abban, hogy a “sikerhez a tanulás és a kemény munka vezet, nem pedig a rokoni, szomszédsági kapcsolatok”, illetve, hogy “a vezetés szolgálat, nem pedig uralom az emberek felett”. Ha pedig ezekre az alapelvekre építik a politikájukat, az MSZP újra érthető, hiteles, vonzó alternatívát tud kínálni a magyaroknak.Az MSZP régen nem álmodik. “Félünk, hogy túl nagyot mondunk. Hogy irreálisnak hangzunk. Hogy teljesíthetetlen célokat jelölünk ki. De mégis, mernünk kell álmodni” – olvasható az elnöki pályázat első részében, amit politikai krédónak nevez a volt polgármester. Arra biztatja a szocialistákat, hogy merjenek optimisták lenni, mert ez ad hitet az embereknek, ám tegyék világossá, hogy az MSZP a magyarok vágyait szeretné megvalósítani. Nem csillogó palotákról, a következő milliárd forintról esetleg stadionokról álmodnak, hanem tisztességes egészségügyről, oktatásról, szociálpolitikáról, nyugdíjról és méltó bérekről.Április közepén, amikor bejelentette, hogy elindul a pártelnöki posztért azt is közölte, szeretné, ha a baloldali pártok legalább a vasárnapi asztalhoz le tudnánk egymással ülni, mert 2018-ban csak így nyerhetnek választást. Emiatt azóta sokan támadják a pártban. Vannak akik állítják, ezzel Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét akarja helyzetbe hozni.Erős MSZP-ben érdekelt – reagált a Népszavának a vádra Molnár, azt azonban hozzátette, nyitottabb pártot szeretne, amely képes a párbeszédre. A baloldali pártok együttműködésére vonatkozó kijelentését véleménye szerint többen szándékos félreértették, félremagyarázták, a baloldali politikai család ugyanis sokkal szélesebb, mint a DK és mint Gyurcsány. A lehetséges szövetségeseknek azt üzente, a Fidesz és a Jobbik szekerét tolja, aki a majdani együttműködésből kimarad. A szocialistákat pedig arra figyelmeztette, a világot nem tudják egyedül megváltani, ehhez partnerekre, szövetségesekre, barátokra van szükségük. a párbeszédet pedig minél hamarabb el kell kezdeni, mivel két év sincs a következő parlamenti választásig.A politikai krédóból kiderül, Molnár azokkal szeretne együttműködni, akik egyebek mellett segítenek véget vetni az “unortodoxiának”, és csökkenteni az ordító társadalmi különbségeket. Emellett a demokratikus alapintézmények helyreállításában is partnerek. A politikus meghirdeti a “három nyitás” politikáját, nyitna a civilek, a szakszervezetek, az értelmiség felé. Az utóbbi évek történései véleménye szerint sokak fejében rendet tettek. A civilek rájöttek, hogy hatalomtechnikai eszközök nélkül valós eredményeket nem lehet elérni. Hatalomtechnikai eszközeik pedig a politikai pártoknak vannak. Azt is kezdik tudomásul venni, hogy a baloldal legerősebb pártja az MSZP, ezért lassan kezdik elfogadni a szocialistákat. A szakszervezetek, amelyek mindig a szocialisták természetes szövetségesei voltak, már hajlandóak a közös gondolkodásra és az értelmiségi “holdudvar” tagjait szintén vissza lehet nyerni, ha a párt bebizonyítja, érdemes arra, hogy a gondolataikat, elveiket képviselje. Pályázatában Molnár végül a párt tagjainak azt üzeni: “Nem ciki szocinak lenni – nem bújhatunk el”.Elképzeléseiről eddig nem beszélt részletesen az elnök-aspiráns és bár ezt később szerette volna megtenni, “közkívánatra” elkészítette pályázata első részét, a politikai krédót. Várhatóan néhány nap múlva leadja az induláshoz szükséges 1500 támogató aláírást és akkor a pályázat párt belső életéről szóló második részét is közre adja. Ebben egyebek mellett az angolszász modellt követve a pártoló tagság intézményét ajánlja, akik interneten is bekapcsolódhatnak a munkába. Ha elnök-jelöltként kvalifikálták, akkor mutatja be a párt programjának szánt a harmadik részt a pártszervezetekben. Ebben például azt ajánlja majd, hogy a választók számára fontos ügyekről, a tisztességes bérről, minőségi oktatásról, egészségügyről, vállalható nyugdíjról a jelenleginél többet beszéljenek a szocialisták.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB