Drága Barátaim, Hittársaim!

Most, hogy így tombol a nyár, hát nem véletlen említettem a hajdani Kilián telepet. Fövenyes ma már, de hát nekem, nekünk csak az marad. Nekünk, akiket csak a négy muskétásnak hívtak, valamikor 1974- ben. Ott volt a Csiga, aki évfolyamtársam volt a gimnáziumban, aztán azon évben nyáron két lánytestvérével, szüleivel érte nem akármilyen baleset Olaszországban. Ő, a lányok túlélték, de a Csiga egy évig épült fel. Mindezt nem kevés rummal, óriási beköpésekkel. Aztán ott volt Ványi Béla barátom, aki újságíró volt, száznyolcvanöt magas, hollófekete hajjal, világítóan kék szemmel, és bizony három lábával. A csajok meg voltak veszve érte, kevesen úszták meg a rohamait, sőt SENKI. Évek óta halott, nem kevesen siratták. Aztán ott volt a Zsülike, aki akkor már ki tudja hányadszor futott neki az orvosi egyetemnek, végül ügyvéd lett belőle. Eszméletlenül értette a csajok nyelvét, nem is maradt szárazon sem a torka, de a lányok bugyija sem. Bogárhátújával, perfekt németjével, olyat aratott, hogy kórságból még haza is jutott, de erről majd később, máskor. Aztán ott voltam én, magamról csak szerényen, de talán jól kiegészítettem a csapatot, mint Benjámin. Vállig érő hullámos fekete hajammal, közepes olasz-orosz tudásommal valamiért a keletnémet, francia csajok vadultak értem.

PTV Fotó: Bán Csaba

Én sem úsztam meg, de… októberre kikezeltettük magunkat a bogaraktól, köszönhetően Nebenführer professzor úrnak, aki akkor a János Kórház…gondozójában praktizált. Ott ismertem meg Borsós Charlee barátunkat, akinek nagybátyja kocsmáros volt a Telepen. Mindenki ott ivott, senki nem merte letegezni, csak a Csiga, persze csak akkor, mikor brand volt. Lee akkor éppen katona volt, de kétméteres termetével, mennydörgésszerű hangjával nem lehetett nem észrevenni. Megállt a Bömbölde ajtajában, majd elbődült: Heeeeeeeeeeey youuuuuuuuuuu. Aznap motorral érkezett, egy platni rumot hozott az asztalunkra. Egy platnival Barátaim, amin sört szoktak felszolgálni, amire legalább ötven feles ráfért. Ezt mind becsókoltuk, majd botrány tört ki, a biztonsági őrt ütötte nyakon, vert le neki akkora lángost úgy, hogy az lábát törte, majd később bele is halt. Persze nem ebbe, de erről is majd később. Aztán ott ismertem meg a csodálatosan szép, azúrkék szemű, sötét hajú Zsaninát, aki szlávanyanyelvű létére csodálatosan beszélte a nyelvünket, aztán még vagy négyet. Olyan bájos akcentussal, hogy mindenki szerelme lett az első szempillantásra. Az Expressnél volt idegenvezető, mindenki ismerte, tudjátok, „a világot bejárod,…” Abban az évben Ő nyerte a helyi szépségversenyt. Úgy csókolózni, ahogyan Vele, az maga a mennyország volt, főleg úgy 19 évesen, miként én. Sajnos,… de ez már nem tartozna ide. Aztán ott voltak az akkori TF-en végzett fiúk, akik a tábori rendre vigyáztak, egyik jobb képű volt, mint a másik. Minimum két nyelven beszéltek, nemigen tartották a lovuk száját, mindegy volt, hol, mikor, de az nem, kivel. Végigszántották a két tábort, verhetetlen kispályás csapatunk pedig mindenkit legyőzött futballban a strandon. Ezért hát a mai internacionalista kaja. A mediterrán konyha igazi nagy szerelmem. Valahogy ez az, ami a legközelebb áll hozzám, az életszemléletemhez, az egyéniségemhez. Éppen ezért ötvözöm szívesen más, nem olasz, vagy mediterrán ételekkel. Használom előszeretettel a sajtokat, tésztákat, szalonnát, a mediterrán fűszereket. Most egy olyan ételt szeretnék bemutatni Nektek, ami ötvözi a magyar, olasz, francia konyhát. igazi nemzetközi ételként a

PROVANCE-I CSIRKECOMBOK PAPPARDELLÉVEL

PTV Fotó: Bán Csaba

Hogy miért is ilyen internacionalista, igazi mediterrán? Hát azért embertársaim, mert egy kicsit magyaros, lecsós, egy kicsit provence-i, franciás egy kicsit olaszos, egy kicsit olyan, amilyen…hát szóval én lennék! A csirkecomb alsó részét használom, olyan 6 darabot. Beleforgatom kukoricalisztbe a combokat, majd néhány csepp olíva olajt forrósítok a serpenyőbe, elősütöm a húst. Kiszedem, félreteszem, melegen tartom combokat. Jó nagy fej hagymát aprítok, 3-4 gerezd fokhagymával a hús visszamaradt olajába erős tűzön megpirítom. Jófajta rozé bor a nyakába, aztán 3-4 paradicsomot, ugyanennyi TV paprikát kockára vágok. Mikor a bor elforrt, akkor rádobom a paradicsomot, paprikát, mintha lecsó lenne, majd meghintem provence-i fűszerrel, sóval, törött borssal. Néhány perc után, mikor levet engedett, akkor egy kisebb cukkinit vékony csíkokra vágok, ez is mehet bele. Mikor a ragu egy kicsit elfőtte a levét, akkor hozzáadom a csirkecombokat, átforgatom az egész cuccot, majd meglocsolom újra a rozéval (1.5 dl), majd egy kis Brandy -vel adok nyomatékot a szósznak. Egy késhegynyi cukor, majd bazsalikom, és már kész is. Lefedem és félreteszem. Egy nagyobb fazékban vizet forralok, beledobok néhány darab babérlevelet, egy korty Olivát Mikor a víz felforr, akkor mehet bele a Pappardelle. Ez egy olasz, tojásos házi tészta. Szélesebb, mint a Taglatelle, csodás sárga színű különlegesség, ezúttal félkészen, frissen, védőgázas csomagolásban. Nem száraztészta, tehát főzni sem kell annyit, mint a száraz testvéreit. Hamar feljön a víz tetejére, ekkor kiszedem, forrón a csirkecombok mellé halmozom, majd melléöntöm a csodás szaftot. Természetesen parmezán sajttal szórom meg a tetejét, és már nem is kell a múzsára várni, hogy az jól homlokon csókolhasson, ez már előzőleg megtörtént.

Mindazoknak az embertársaimnak ajánlom szeretettel, akik hisznek a múzsa csókja nélküli kulináris élvezetekben is. Mert vannak! Talán az update kaják után is van élet, hát még csókok is, de előtte, akár helyette feltétlen. Hadd ajánljam mindazoknak, akik már nincsenek köztünk, de azoknak feltétlen, akik főszereplők a fenti történetben. Hiszen kulináris élvezetek, mennyei csókok nélkül nincs élet, még akkor sem, mikor lassan már elhullani készülnek a levelek, mikor már a séró, a szakáll bizony erősen mákos, mikor már deresedik a határ.