A kompromisszumkészséget az egyes közösségek vezetői igen nagyra értékelik, mivel a közösségbe illeszkedő egyénekkel általában nincs sok probléma, ezért a vezetők más problémákra koncentrálhatnak. 

A simulékonyság viszont nem azonos a kompromisszumkészséggel; simulékonyság esetén egyfajta lapulást, sunyiságot feltételezünk, míg a kompromisszumkészség alternatívák közötti választás lehetősége.

A simulékonyság mindaddig “tűrt kategória” lehet, amíg nem veszélyezteti mások érdekeit, helyzetét, illetve emberi méltóságát. De mi a helyzet az egyénnel? Hogyan éli meg a közösségbe simulás kényszerét? Vajon a simulékonyság felvett allűr, vagy kényszeres megoldás, netán jellembeli sajátosság? Előfordulhat, hogy az illető saját belső békéje, vagy érvényesülése miatt lavírozik, de egy biztos, minden esetben önérdek motiválja, ezért még ez esetekben sem tartozik a pozitív tulajdonságok közé. 

A simulékony ember veszélyes, mert sosem tudhatod hányadán állsz vele; nyiltság, őszinteség, egyenes beszéd nem az ő sajátja. Köntörfalazó, számító; annak érdekében, hogy élete zökkenőmentesen zajlódjon sokmindenre képes, akár meggyőződésével ellentétes tettekre is. Tudja mikor kell hallgatnia, bólogatnia, de az érdekeit veszélyeztető egyénekkel szemben is megvannak jól bevált stratégiái, melyek azonban sosem szemtől-szembeni tisztázások, inkább alattomos  játszmák sorozatai.

A kézírásuk? Mondhatnám semmi különös, éppen ezért érdemes górcső alá venni, mert a fenti jellemvonások jól felismerhetően jelen vannak e kézírásokban.

 Legszembeötlőbb a középzóna dominancia, amely az ego irányultságot jelzi, ugyanis minden cselekedetét az én jólfelfogott érdeke motivál. Laikus szemlélő helyes kis nőies kézírásnak véli, holott az ehhez hasonló átlagos, vagy átlag alatti intelligenciájú, formanívójú kézírást nem csak nők produkálják, 

– a kézírás sokmindenről árulkodik, de nem árulkodik például az illető neméről, koráról, a domináns kezességéről sem, de ezen túl szinte bármiről, a szakavatott elemző számára –  

Az ilyen karakterű ember nagyon is jól érzékeli középszerűségét, hiányosságait, melyeket próbál rejteni; például tehetséges emberek mögé bújik, akiknek szellemi, vagy egyéb képességeit mintegy leszívja, vagy “nemes” egyszerűséggel kisajátítja, hogy ezáltal előtérbe, jó pozicióba helyezkedhessen. Általában sok emberrel ápol felszínes kapcsolatot; ez is egyfajta stratégiai eszköze, mely elfedi valódi célját: a nagy számok törvénye alapján ugyanis a többség nem ismeri fel legfontosabb célkitűzését, amely nem más, mint az élősködés, a másik fél legalantasabb kihasználása, felhasználása saját céljaira, önnön előrejutása érdekében. Mondhatnánk ő a 21. századi életművész, aki nem akar – mondjuk sosem akart – komolyan dolgozni, tanulni, netán tudományokban elmélyülni, – hiszen egyetlen célja a könnyű élet – de rafinált, kifinomult érzékkel bír ahhoz, hogy mások munkája révén valóban jól éljen.

Vannak itt pozitív jelzők? Talán igen, de ha hasonló személyiségű egyénnel szembesülünk azt hiszem a jó tulajdonságai már nemigen nyomnak a latban. Talán szándékai ellenére időnként segít is némely embertársának, de hangsúlyozom: eredeti szándéka ellenére. 

Hát ennyi…