Drága Barátaim, Embertársaim!

Réges-régen készülök már, hogy bemutassam ezt a remek ételt, így hát akkor elérkezett az idő! Jelesül egy igazi zsidó ételt, a zsidó konyha egyik remekét, ha éppen nem a legjobbat készülök megismertetni Veletek.

Őszintén szólva ezzel az étellel férfiúi pályafutásom hajnalán ismerkedtem meg, mikor is még a húszhoz közelebb voltam, mint a harminchoz. Sokakkal egyetemben azt hittem ez idáig, hogy egyszerű, mindnyájunk által ismert főzelékről van szó. Ráadásul olyanról, ami bizony nemigen tartozott az elegáns, ünnepi ételekhez. Inkább a szegények eledele volt, bár megbolondítva egy kis ezzel- azzal-amazzal már mindjárt helyet követelt magának a középosztályban. Ezt a receptet is természetesen drága Béluskánknak köszönhetem, mint sok-sok másét, és még természetesebb az, hogy ehhez is egy megfelelő sztori kapcsolódik. A Lehel- piacon, a már emlegetett Gu..cs úrnál dolgozott két segédmunkás, akik egyenesen a Rejtő szépirodalomból léptek ki, hogy olyan módon szórakoztassanak bennünket, miként az említett P. Howard, mindenki kedvence tette ezt különös figuráival. Tüdő és Cidi a két remek figura, akik méltán vívták ki magunknak az elismerésünket. Tüdő, mert akkora háta volt, mint a center pálya Wimbledonban, Arnold S. is megirigyelhette volna az alakját, bombasztikus izomzatát. Cidi inkább magas volt, szomorkás tekintete, kissé gyorstüzelő beszéde, szerény viselkedése megtéveszthetett mindenkit, hiszen vídia kemény volt. Az akkori zuhanyhíradó szerint valaha rendőr volt, aztán Angyalföldön valami kocsmai szóváltást követően pisztolyt rántott, majd azt ki is tárazta becsülettel. Természetesen azonnal kicsapták, hát így került a Lehelre. A két elválaszthatatlan barát összesen nem járt annyit iskolába, mint egy mai szokvány, de ez főleg Tüdőre illett. Viszont, mikor behajtani küldték őket, akkor rögtön a Munkácsi festményt emelték le a falról, mindenkit meggyőztek arról, hogy fizetni kell. Óriás dumájuk volt, mindenkihez volt egy kedves szavuk, mindenkivel beszélgettek, poénkodtak. Főleg, mikor valami fiatal bombázó jelent meg a piacon.

Ekkor Tüdő volt a szószóló:

-Csékelem a taptarubádat!

Aki vette a lapot, az vissza mosoly udvariasságból.

Ekkor aztán:

-A kármentuti először az un frankóba, aztán az etetőbe.

Imádták ezt a kaját, sőt egy ízben a híres Megálló étteremben ettünk, ahol ezt a csodás ételt a legjobban készítették. Legalább 20-30 féle, ha nem több feltéttel. Béluska. Luki, én ettük éppen, mikor betoppant a két gengszter, de úgy kivakarózva, mint Szaros István, hiszen pénzük volt, jól kerestek. A szokásos kézfogó, ölelések, csipkelődések, körök küldözgetése, majd betoppant az aznapi aktuális áldozat, másodmagával. Mit ad isten, pont a mellettük lévő asztal volt üres.

Tüdő újra belefogott, erre a bombázó halált megvető bátorsággal rákérdezett.

-Mondja fiatalember (?), mit jelentenek ezek  szavak?

-Én azt is megmondom magának aranyoskám. -Így Tüdő.

-A csékelem az az, hogy csókolom, csókolnám. A taptarubája, az pedig a pi..ja

Az unfrankó az a fe..e, a (másik rés) az etető pedig a szája.

A két nő rögtön felállt, aztán elhagyták a kisvendéglőt.

Ezért is emlékezetes nekem ez a kaja, hiszen ott ismertem meg igazán, hogy milyen is a

SÓLET, FÜSTÖLT LIBACOMBBAL

PTV Fotó: Bán Csaba

Mikor először készítettem, akkor tízféle (!) babból, a kóser boltban vásárolt lángolt libamellel csináltam. Nem áztattam, de megkínlódtam vele, egy fél napig sütöttem, mire mind megpuhult! Sólet, vagyis csólent, ahogy a zsidó konyha nevezi.

Készítik cserépedényben, vaslábasban, de persze másban is lehet, de ezek az igaziak. Jellemzően fehér babból, akár fehér gyöngybabból, de feltétlen gerslivel, vagyis hántolt árpával, burizzsal, vagy, ahogy tetszik.

PTV Fotó: Bán Csaba

Általában füstölt libamellel, vagy combbal, főtt, füstölt tarjával, füstölt marhaszeggyel, tojással,de oldalast is lehet tenni, a fantáziánk szabhat határt. Régen a családok kora este elkészítették a megfelelő edényben, aztán átvitték  pékhez, aki betette ezeket a kemencébe. Aztán másnap reggel érte mentek, addigra sült meg a dolog, hiszen a kemencében pont olyan volt a hőmérséklet, ami a sütéshez kellett. A sütéshez drága Barátim, mert ezt az ételt bizony sütni kell ám! Így aztán  mi drága szárazbab főzelékünk köszönő viszonyban sincs vele, már ami az elkészítését illeti. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy rosszabb, sőt, de erről majd később.

A hozzávalók:

PTV Fotó: Bán Csaba

Füstölt libahús, én ezúttal combot vettem vagy ötöt.

Aztán egy kiló fehér bab, gersli, vöröshagyma, fokhagyma gazdagon paradicsom, só bors, és okvetlenül libazsír, legalább 15-20 dekányi, liszt, piros, őrölt fűszerpaprika.

A babot, egy kilónyit még beáztatom előző este, miként a gerslit is, ami jelen esetben 20-30 deka.

A füstölt húst is alaposan megmosom, ha nagyon füstös, akkor azt is beáztatom egy kis hideg vízben.

5-6 evőkanál lisztet összekeverek egy kanál sóval, 2-2 őrölt borssal, paprikával.

A beáztatott babot, gerslit összekeverem ezzel a keverékkel, mintegy bepanírozom ezeket.

A cserépedényt alaposan kizsírozom belülről, természetesen jófajta libazsírral, aztán mehet bele a keverék fele.

3-4 öklömnyi vöröshagymát tisztítok, majd szálára vágom, ez kerül a babra, majd a húsok következnek.

Ezúttal én kicsontoztam őket, mert több lett a helyem, aztán jöhet a maradék bab rá.

Egy fej fokhagymát megtisztítok, majd gerezdjeire szedem, fölszeletelem, de éppen, ha kisebbek, akkor egyben is maradhat. Ezzel rászórom a babra, majd 3-4 jó leveses paradicsomot szeletelek vastagabbra, azzal beterítem az egészet. Annyi vízzel fölöntöm, hogy éppen ellepje, majd kisebb kanállal néhány csipet libazsírt pötyögtetek rá. 

PTV Fotó: Bán Csaba

Lefedem, aztán előmelegített forró sütőbe teszem, olyan 220-240 fokos legyen.

A cserépedényünk, ha nem mázas, akkor feltétlen áztassuk be előtte, de, ha vaslábasunk van, akkor az még jobb! Nem olcsó, de érdemes beszerezni, hiszen máshoz is remek mindkét edény. 10-15 perc elteltével a sütőt lejjebb zárom, olyan 90-100 fokosra, aztán egy éjszakán át sütöm, miként azok, akik ezt kifundálták.

Nem kell kevergetni, nem kell a vizet pótolni! Talán akkor, ha valamilyen módon a fedőnk gőzkiengedő. Az illatok olyanok ilyenkor a konyhában, hogy torok nem maradhat szárazon, talán a szem sem. Zseniális, igazi kalóriabomba, olyan íz világ, olyan színek készen, amilyenről álmodhatunk, de előtte sem piskóta látvány. A meghibbant, a pszichiátriáról szabadult szomszéd nő-erről is majd egyszer- elmenekült otthonról, mert egyszer arról kérdezett fel, mikor éppen malacot sütöttem sörrel locsolgatva, szalonnával kenegetve:

-Csaba, magától jön ez a bűz?  Bűz, te f……ó, az életedben ilyen jót nem ettél.

Azóta nagy ívben elkerül, mert… hát, szóval elkerül.

Ismerkedési estre nem ajánlom, hiszen nem könnyű étel, talán vannak, akik nehezen is birkóznak vele, de ez nem idevaló téma feltétlen, bár, ha eszünk, hát akkor……. is, na, szóval így van ez. Talán Baranyai Petink is tudna erről, hiszen nem méltánytalanul nevezte el Bukó Gyuri Pingónak. Hogy miért is, az majd egy legközelebbi babos ételnél kiderül. Jó testes rozé, akár vörösbor is illik hozzá, mondjuk frissen kisütött kalács, vagy netán egyszerű kugli (erről is lesz szó majd), netán igazi, hazai ropogós fehér kenyér azoknak, akik még nem teltek meg az illatokkal, de egy kis rafinált csalamádé sem utolsó!

Egyetek igyatok jókat Barátaim, feltétlen kóstoljátok, készítsétek el a zsidó konyha egyik ékkövét, mert ez nagyon ott van a szeren!