Az általános járvány-helyzet tovább javul, a lazítások maradnak.
Cimke: veszély
Nyolcra emelkedett Csehországban a hétvégi árvizek áldozatainak száma
Vízitúrázókról is szó van, akik a tiltás ellenére a megáradt folyókban és patakokban szerették volna kipróbálni erejüket.
Szlovákiai legfelsőbb bíróság: Kočner maradjon a tömlöcben
A vádlott korábbi kijelentése az volt, hogy ideje Új-Zélandra utazni.
Pozsony megye összes középiskolájában és a 2 legnagyobb egyetemen is szünetel a tanítás
A korlátozás összesen 54 középiskolát érint.
Csaknem 300 alkalommal vonultak ki a tűzoltók Szlovákiában
Az erős oldalszél miatt egy kamion is felborult a fővárosban a Kikőtői híd on.
Egyedül vág neki Bamakónak 3 belevaló szlovákiai magyar nőci
Három fiatal hölgy úgy döntött, hogy elindul élete kalandján, és beneveztek a Budapest–Bamako rali 2020-as futamára. A kimerítő utazástól az aknamezőkön át egészen az
Még hosszú ideig zárva marad a galántai termálfürdő
Amennyiben nem újítják fel megfelelően a 2019-es év végéig a termálfürdőt, vissza kell téríteni a közel 4,3 millió eurós támogatást.
35 farkas kilövésére adtak ki engedélyt Szlovákiában
A hivatalos statisztikák szerint több 100 gazdasági állatot pusztítanak el a farkasok.
A fagyasztókban is lehet sertéspestissel fertőzött hús
“Nem most kéne az illegális tenyésztőkről beszélni. Az összes gazdát kártalanítani kell az elpusztított sertésekért.”
Tűzvészbe torkollott a barackpálinka-főzés Vágmedencén
Az őrizetlenül hagyott berendezés üstházából kiesett a kéménynyílásba vezető cső.