A Közel-Kelet békétlen vidékén sajnos hosszú ideje nem meglepő, hogy folytonos a nyílt, vagy proxy hadviselés a térség riválisai között, illetve közvetetten az őket támogató nagyhatalmak között. A nyugati politika évek óta beszél egy lehetséges nagyszabású háborúról a síita iszlám vezető hatalmával, Iránnal, azonban ez még nem következett be, s tekintve a Teherán mögött felsorakozott kínai és orosz érdekeket, egyelőre vajmi kevés is az esély rá. Amióta azonban Joe Biden vezetésével kezd bevégződni a hosszú évek óta napirenden levő amerikai kivonulás Afganisztánból, azóta az egész világ már a kabuli eseményeket figyeli inkább fokozott figyelemmel. Egy újabb nagy kiterjedésű háború esélye minden nappal nő az országban, csak ennek most nem az amerikaiak 20 évvel ezelőtti bevonulása, hanem épphogy a kivonulásuk adja az apropóját.
Feszült hírek érkeznek nap, mint nap Afganisztánból, a helyzetet éppúgy az amerikai, az orosz és a kínai sajtó is egyformán súlyosnak értékeli. A tálibok minden perccel növelik területeiket, a magára maradt, önállóan életképtelen afgán kormánynak pedig nem marad más, mint a lassú kapitulálás. Mindeközben Washington nyilvánosan mossa kezeit, s leperget magáról mindenfajta felelősséget a kérdésben. Biden a napokban úgy nyilatkozott, hogy a háború az Egyesült Államok és Afganisztán között augusztus 31-én ér véget, emellett megerősítette az amerikai katonai műveletek befejezéséről szóló döntését is, annak ellenére, hogy a tálibok az ország jelentős részén ijesztő gyorsasággal haladnak előre. Az amerikai kivonulás nem győzelem, s ezt a világon mindenki érti, még maga a Fehér Ház is, ám valamiféle magyarázattal szolgálniuk kell, hogy mégis hogy történhet, hogy közel hasonló rossz biztonsági állapotban vonulnak ki, mint amikor hadat üzentek, s az akkori ellenség tör újfent hatalomra.
Biden azzal magyarázza a jelenlegi biztonsági helyzetben hozott amerikai döntést, hogy az Egyesült Államok hadserege nem nemzetépítési céllal vonult be annak idején az országba, mindez azonban annak függvényében, hogy az USA célja az elmúlt húsz évben egy stabil, működőképes afgán kormány létrehozatala és az Egyesült Államokkal szemben álló terroristák és szélsőségesek likvidálása volt, nem állja meg a helyét. Sem stabil politikai, gazdasági, vagy biztonsági helyzetről nem beszélhetünk, sem a szélsőségesek visszaszorulásáról, sőt.. Biden ugyanakkor azt tanácsolja az afgánoknak, hogy vezetőik üljenek tárgyalóasztalhoz és közösen vitassák meg az ország jövőjét.
Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy nem bízik a tálibokban, de az afgán kormány katonai erejében igen, mindezt azonban nem erősíti az a tény, hogy az USA hadereje szinte menekül az éj leple alatt az országból, s azon fáradozik, hogy menekítsen ki több ezer olyan afgán állampolgárt, akik korábban nekik segítettek. Ha bízok az amerikai támogatású kormányban és annak haderejében, akkor mégis kiktől féltem ezeket az embereket? Az amerikai csapatok 90% -át már kivonták Afganisztánból, sietve elhagyták a bagrami légibázist is. A The Wall Street Journal szerint Washington előkészíti a kabuli nagykövetség kiürítésének tervét is a tálibok támadása esetén, ráadásul az újság szerint az amerikai fegyveres erők parancsnoksága úgy döntött, hogy felgyorsítja az Afganisztánban maradó diplomaták és katonák evakuálási tervének elkészítését is.
Mindazonáltal azt is számításba kell vennünk, hogy nem Biden az egyedüli felelőse a helyzetnek, hiszen egy húsz éves, hibás amerikai katonai hadműveletnek az eredménye ez összességében, melyben felelős az ifjabb Bush, az Obama és a Trump adminisztráció is, vagyis republikánusok és demokraták egyaránt. Trump alatt felismerte az amerikai vezetés, hogy ez a háború megnyerhetetlen és hihetetlen erőforrásokat emészt fel, Biden pedig véghez viszi elődje döntését.
Biden a kivonulás kapcsán azzal is érvelt, hogy az Egyesült Államoknak elsősorban arra kellett összpontosítania, hogy Afganisztánt ne használják olyan bázisként az iszlamisták, ahonnan ismét megtámadhatnák Amerikát, s ezt a célt az elnök szerint elérték. Mindez azonban megint nem teljesen egyértelmű megállapítás, hiszen annak ellenére, hogy 9/11 óta valóban nem történt támadás Afganisztánból, az al-Kaida attól még nem tűnt el, sőt mára már nem csak az al-Kaidával kell küzdeni, hanem az Afganisztánban is aktív Khorasan Iszlám Állammal. Az öngyilkos merényletek gyakoriak továbbra is a közel-keleti országban, az pedig, hogy az USA-ban nem történtek 2001 óta merényletek, a 9/11 utáni súlyos törvényi változtatások következménye is. Az ikertornyok elleni merényletet követő hónapban aláírt Hazafias Törvény (Patriot Act) lehetővé tette a rendfenntartó szerveknek, hogy bírói végzés nélkül figyelhessenek telefonvonalakat, e-maileket, pénzügyi tranzakciókat, illetve sokkal szigorúbb megfigyelés alá kerültek a külföldi személyek, és szervezetek, illetve bevándorlók.
| Az USA részben jogosan érvel azzal, hogy eddig ők tartották fenn az ország elérhető szintű stabilitását, most itt az ideje, hogy a térség többi országa is kivegye a részét ebből. Ez persze nem mentesíti az amerikaiak felelősségét, de tény, hogy a közeli szomszédok között számos nagy potenciállal rendelkező ország van, atomhatalmak, mint Kína, Oroszország, India, vagy Pakisztán, emellett Irán is komoly befolyással rendelkezik Afganisztánban. Azonban ezek az országok sem tétlenkednek már, különösen az utóbbi hetekben szaporodtak meg a kooperációk az afgán ügyben. Tálib és afgán politikai képviselők tárgyaltak Moszkvában a békés megoldásról, miközben az új iráni elnök és Pakisztán elnöke telefonon konzultált. India külügyminisztere teheráni kollégájával vitatta meg a lehetőségeket, s a találkozó után az afgánok közti párbeszéd fontosságára hívták fel a figyelmet, majd az indiai miniszter Moszkvában folytatta a tárgyalásokat. Ezzel párhuzamosan Putyin a közép-ázsiai országok vezetőivel egyezteti álláspontját. Láthatóan nagy – szűk és tágabb értelemben vett – regionális aktivitás és kooperáció indult meg az amerikai döntéssel egyidőben. |
Amellett, hogy a tálibok makacsabb és keményebb ellenfélnek bizonyultak az amerikaiak számára, nem csak legyőzhetetlenségük ténye vezetett az amerikai döntéshez. Azzal, hogy az USA bevonult Afganisztánba és fenntartott egyfajta stabilitást a szövetséges haderőkkel karöltve rendkívül kényelmes helyzetet teremtett a szomszédos Kínának és a szövetségesei által idézőjelben szomszédos Oroszországnak. A két – jelenleg USA ellen együttműködésben álló – nagyhatalom válláról óriási terhet vettek le az amerikaiak a döntésükkel, hogy bevonultak Afganisztánba. Ne feledjük, hogy 9/11 után, ritka alkalmak egyikeként Moszkva kiállt Washington mellett! Ugyan az amerikaik jelenléte nem életbiztosítás sem a kínai, sem az orosz fél számára, hiszen ezzel határaikhoz meglehetősen közel kerül az amerikai hadsereg és haditechnika, azonban más szemszögből nézve a nyugati erők elvégzik a számukra is oly fontos katonai rendfenntartást az országban.
Ha az amerikaiak kivonulnak Afganisztánból az ország helyzete biztonsági szempontból erősen meg fog billenni – ahogy ennek a folyamatait már most is látjuk – s az iszlamista fegyveresek sokkal szabadabban tudnak majd mozogni országon belül, illetve áramlani akár Kína, akár Oroszország felé, s mindkét ország rendelkezik radikalizálható népességgel, akik szeparatista követelései veszélyt jelenthetnek Moszkva és Peking belső stabilitására. Kína esetében ezek a muzulmán ujgurok, akiknek minden oka meg van az elégedetlenségre a központi kínai vezetéssel szemben. Oroszország esetében pedig leginkább a kaukázusi muzulmán népek befolyásolhatók – csecsenek, dagesztániak, stb. Ráadásul a közös kínai-orosz érdekszférává vált közép-ázsiai országok biztonsági helyzetére is jelentős hatással vannak az afganisztáni események. Az amerikai kivonulás Washington számára egyértelműen kudarc, azonban feladta a leckét vele az orosz-kínai szövetségnek is, nagyobb figyelmet kell fordítaniuk mostantól Afganisztánra. Kénytelenek lesznek máshonnan erőforrásokat átcsoportosítani oda, s ez jól jöhet az USA számára, elég ha csak az Arktikára, vagy az Indo-csendes-óceáni térségre gondolunk.
Oroszország számára elengedhetetlen az afgán-közép-ázsiai határvidék viszonylagos nyugalmának fenntartása, hiszen Tádzsikisztán, Kirgizisztán, és Kazahsztán szövetségese a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetében, utóbbi kettő pedig az Eurázsiai Gazdasági Unió keretében. Mindkét szervezet az oroszok égisze alatt működik, előbbi inkább katonai, utóbbi pedig gazdaságpolitikai szervezet. Tádzsikisztán fel is szólította partnereit a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetében, hogy segítsenek az ország afganisztáni, hosszú határának biztosításában, mivel a harcok a tálibok és az afgán kormány között már a határ mentén is zajlanak. Ráadásul a kapituláló afgán kormányerők átmenekültek a tádzsik oldalra a tálibok elől, s Dusanbeból kell visszarepülniük Kabulba.
A szervezet még 2013-ban állapodott meg abban, hogy „a tádzsik fél kérése alapján a KBSZSZ tagállamai három hónapon belül – figyelembe véve képességeiket – ingyenes katonai és haditechnikai segítségnyújtást kínálnak Tádzsikisztán határmenti csapatai számára.” Szergej Lavrov orosz külügyminiszter úgy kommentálta az eseményeket, hogy: „mindent megteszünk, beleértve a Tádzsikisztán és Afganisztán határán fekvő orosz katonai támaszpont képességeinek bevetését is, hogy megakadályozzuk a szövetségeseink elleni agresszív támadásokat”. Jelenleg 6000 orosz katona állomásozik Tádzsikisztánban, s ha a szervezet segítséget fog nyújtani, azt csakis az oroszok és esetleg a kazahok részéről tudja megtenni, hiszen Kirgizisztánnak is súlyos határvitái vannak Tádzsikisztánnal, Örményország a karabahi háború miatt katonailag nem áll készen erre, Fehéroroszországnak pedig szintén meg van a maga baja lassan egy éve.
A tálibok egyébként azt ígérték, hogy tiszteletben tartják Tádzsikisztán határait és biztonságát, ám a határokon zajló folyamatok akkor sem megnyugtatóak; az orosz Külügyminisztérium július 9.-i információi alapján a tádzsik-afgán határ kétharmadát már a tálibok ellenőrzik. Július 14-én ülésezik Dusanbeban a Sanghaji Együttműködési Szervezet és Afganisztán, 16-án pedig a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete ül össze, mindkét esemény fő témája az amerikai kivonulás utáni időszak megszervezése.
Mindezek ellenére látni kell, hogy Afganisztán közvetlenül katonailag nem fenyegeti Oroszországot, ha változik is a vezetés és esetleg a tálibok kerülnek hatalomra, akkor sem valószínű a háború a két ország közt. Moszkva emiatt elsősorban arra törekszik, hogy a mindenkori kabuli vezetéssel igyekezzen jó kapcsolatokat ápolni, s ne a számára veszélyes és értelmetlen belső hatalmi harcokban vegyen részt.
Ezt támasztja alá, hogy az oroszok 2010 óta folyamatosan diplomáciai-politikai megoldásokat keresnek az afganisztáni fejlemények befolyásolására, így váltak mostanra a békefolyamatok egyik főszereplőivé. Moszkva számos béketárgyaláson látja el a főszervező, vagy pedig házigazda szerepét s próbál közvetíteni a felek között. Ezen kívül kezdeményezője volt a Kína – Oroszország – Egyesült Államok – Pakisztán részvételével működő afganisztáni rendezéssel kapcsolatos formációnak is, 2019 óta pedig az Egyesült Államok és Oroszország Afganisztánért felelős különmegbízottakat nevez ki, akik rendszeresen egyeztetnek. A Kreml bevonta az afgán kérdésbe az orosz-kínai(-indiai-kazah-kirgiz-tádzsik-pakisztáni-üzbég) biztonsági szervezetet is, a Sanghaji Együttműködési Szervezetet, melyben Kabul megfigyelői státuszt kapott. S bár a tálibok továbbra is terrorszervezetként vannak hivatalosan számon tartva Oroszországban rendszeresek az informális egyeztetések Moszkvában a tálib vezetők és más afgán szereplők között.
| Putyin 2010 óta látványosan és folyamatosan növeli a kommunikációs csatornákat a tálibokkal. Az USA azonban ennél többet is lát, Washington szerint Moszkva kézifegyvereket, lőszert és pénzt biztosított a tálibok részére azzal a szándékkal, hogy befolyást szerezzen még az amerikai és a NATO-csapatok várható kivonása előtt a leendő, új tálib vezetésnél. Az oroszok ezt természetesen cáfolják. Az mindenesetre kétségtelen, hogy Moszkva úgy tekint a tálibokra, mint akiknek az elkövetkező években óriási szerepe lesz az ország jövőjében, valószínűleg nem tévednek. |
A tálibok területfoglalása napról-napra nő (július 7-én azt nyilatkozták, hogy a 398 kerületből 162-t ők ellenőriznek), a kiegyezés az afgán kormány és a tálibok között egyelőre nem látszik reálisnak. Ráadásul a tálibok mérsékelt ága írta alá az Egyesült Államokkal folytatott béketárgyalásokat lezáró dohai egyezményt, amelyben szó esett a hivatalos afgán kormánnyal való együttműködésről, azonban a szervezetnek vannak szélsőségesebb ágai is, nem teljes az egység ott sem. Mindazonáltal azt is látni kell, hogy Afganisztán északnyugati területei nem kifejezetten a pastu törzseket képviselő tálibok érdekzónája, ezen régió lakói többnyire türk népek (tádzsikok és üzbégek), illetve az iráni határnál iráni nyelvű népcsoportok élnek. Az amerikaik kivonulásával elveszett kontrollt a helyzet jelenlegi állása szerint, egy hatalmas, meglehetősen színes együttműködés kell átvegye: Oroszország, Kína, Pakisztán, India és Irán. Vajon sikerül együttesen békét teremteniük, vagy egy másik forgatókönyv felé sodoródnak az események? Esetleg Afganisztán sok nemzetiség által lakott területeinek felosztása lehetne a béke kulcsa Irán, Pakisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán között?
A feszültség érezhetően nő, s ha iráni háborúra egy darabig nem is kell számítanunk, Afganisztán könnyen válhat újra véres központjává a Közel-Keletnek, ezzel pedig destabilizálhatja a szomszédos államokat, illetve még több terrorista csoportnak lehet a melegágya. Ha egyhamar nem sikerül az ország sorsát rendezni és nem állapodnak meg a tálibok az afgán kormánnyal, a harcok olyan mértékűvé válhatnak, hogy az humanitárius katasztrófához vezethet, mindez pedig egyenes út egy újabb, nagyvolumenű migrációs hullámhoz, előbb a környező országokba, majd onnan Európa irányába.
