Egy ideje húzódott itthon − a hazájában már 2016-ban a könyvesboltokba került – Lovecraft földjén című könyv megjelenése, mert a kiadó – érthető okokból – az abból készült HBO-s sorozat (Lovecraft country) premierjéhez akarta azt igazítani. A regény szerzője, Matt Ruff 1988 óta publikál, történetei a fantasy-, science fiction- és a horror műfajába sorolhatóak, pályafutása során több irodalmi díjra jelölték, és néhányat meg is nyert ezek közül. A Lovecraft földjén legfőképpen a fantasy vagy a mágikus realizmus kategóriába tartozik, és amellett, hogy egy élvezetes regény, még egy World Fantasy-díj jelölést is begyűjtött.
Történetének – egyik – főszereplője Atticus Turner, aki 1954-ben, 22 évesen Chicagóba érkezik apja kérésére, de annak nyoma vész, mire a városba ér. Atticus George bácsikája segítségével, aki a Néger útikönyv szerkesztője, elindul, hogy megkeresse, ugyanis a nyomok New England-be vezetnek, egy rejtélyes, eldugott faluba. Itt áll a Braithwhite kúria, ahol Atticus ősei rabszolgaként éltek. Atticus, gyerekkori barátja, Letitia és George hamarosan egy szektát fedeznek fel, melynek céljaihoz Atticus az egyik kulcsfigura. Hárman valami olyasmibe keverednek bele, amely fenekestül felforgatja az életüket… és a legtöbbször veszélybe is sodorja azt.
A Lovecraft földjén kitűnően működik minden téren. Egyrészt maga az átfogó történet is roppant izgalmas, másrészt olyan szereplőket ismerhetünk meg benne, akik azonnal megkedvelhetők. És nem csak azért, mert feketék az 1950-es évekbeli Amerikában, akik szinte szó szerint minden órában szembesülnek a rasszizmussal valamilyen formában, hanem mert rátermettek (és nem mellesleg az összes fehér karakter gonosz, fajgyűlölő vagy ha nem, akkor valamilyen aljas hátsó szándékuk van a főszereplőkkel). A regény több, igazából valamilyen formában különálló részen keresztül, más-más perspektívából mutatja be az eseményeket, a történet ettől mégsem válik darabossá, és a végére minden egyes elem a helyére kerül.
A könyv mintha minden műfajból csippentene egy kisebb mennyiséget, és azt pont a megfelelő arányban használná fel a történet elmesélése során, hogy a végeredményre egy igazán kiforrott, élvezetes művet kapjunk. A Lovecraft földjén nem csak a műfajokat használja remekül, hanem közben kikacsint a nagyok felé és tiszteleg előttük, na nem olyan szinten, mint tette azt Erin Morgenstern a Csillagtalan tengerben, de már a regény címe is eleve egyfajta biccentés.
Pont a cím miatt mondjuk egészen másra számítottam, valami igazán szürreálisra, ősi istenekre az időn túlról szörnyekre és nyomasztó hangulatra, egy lovecrafti világra. Bár a regény sokkal inkább hozott egy „földhöz ragadt” (azért nézőpont kérdése) történetet, de ez remekül működött. Ősi szörnyek sem voltak, igaz, csakhogy, mint oly sokszor máskor, most is bebizonyosodott, hogy a legtöbbször az igazi szörnyek maguk az emberek.
Ruff, Matt. Lovecraft földjén. Agave könyvek, Budapest, 2020, 400 oldal.
