Jól fogadták az utasok a Szeged és Hódmezővásárhely között menetrendszerűen közlekedő vasútvillamost, az utaslétszám már az első héten magas volt, és várhatóan tovább nő
Cimke: Szeged
Felélénkült az albérletpiac júliusban
A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése nyomán felélénkült az albérletpiac júliusban; országosan átlagosan 10 százalékkal nőtt a kereslet.
Megújul a Szeged–Röszke vasútvonal
Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a MÁV beruházásában megvalósuló Szeged–Röszke vasútvonal felújítása.
Augusztustól fizetős lesz és gyakrabban jár a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között
Augusztus 1-jétől, vagyis hétfőtől fizetőssé válik és egész nap félóránként, csütörtöktől vasárnapig pedig éjjel-nappal – éjjel óránként – közlekedik Hódmezővásárhely és Szeged között a tram-train
Nyíltvízi úszó ob – Rasovszky és Olasz újra bajnok
A címvédő Rasovszky Kristóf és Olasz Anna győzött a szegedi Maty-éren rendezett nyíltvizi úszó országos bajnokságon vasárnap.
Csongrád-Csanádban is ünnepelték a gyerekeket
Csongrád-Csanád megye szerte sikeresen lezajlottak az idei év gyereknapi programjai. Sok település készült családbarát eseménnyel és izgalmas programmal.
Bővíti gyártókapacitását a Kayakfirst Kft. Szegeden
Uniós és hazai támogatással bővíti kapacitását a kajak-kenu sport beltéri imitálására alkalmas sporteszközöket gyártó Kayakfirst Kft. Szegeden
Milliós támogatást kapott a gyermekklinika
A Mosolykommandó Közhasznú Alapítvány három darab korszerű EKG géppel lepte meg az intézményt, melyek nélkülözhetetlenek a klinika számára.
Pettyes szarvasborjak születtek Szegeden
Bár más állatfajoknál ritkaság, hogy télen szülessenek kicsinyek, a pettyes szarvasok eredetük miatt kivételek. Hogy miért, az kiderül a cikkböl.
Balló Andrea: Képek cím nélkül
Balló Andrea szegedi festőművész képeiből nyílt tárlat a Miskolci Nemzeti Színház emeleti társalgójában. A most látható festményeket az elmúlt három év alkotásaiból választotta ki