Méretarányos Naprendszerrel, sok érdekességgel és ismeretterjesztő útvonallal gazdagodott a település, mely már most népszerűségnek örvend.
Cimke: turizmus
Újra megnyitották a Gombaszögi-barlangot
Ez az egyik legkönnyebben megközelíthető, de látnivalókban az egyik leggazdagabb barlang Szlovákiában.
Jégvarázs a Magas-Tátrában: 10 kamionnyi jégből faragták ki a katedrálist
Idén 35 cseh, szlovák és amerikai jégszobrász dolgozott rajta.
Szallas.hu: idén 120-130 milliárd forint belföldi bruttó szobaárbevételt várnak a szakértők
Az online szállásfoglaló MTI-nek küldött előrejelzése szerint ezt a növekedést elsősorban nem a foglalások számának gyarapodása, hanem a három éve tartó áremelkedés idézi elő.
KSH: csökkent a turizmus közvetlen hozzájárulása a GDP-hez 2020-ban
A turizmushoz köthető ágazatok hozzáadott értékének aránya a nemzetgazdaság egészének 5,4 százaléka volt 2020-ban, 2019-ben 6,8 százaléka, ez a tovagyűrűző hatással együtt 8,5 százalékot jelentett 2020-ban, míg 2019-ben még 11 százalékot.
Jó évet zárt turisztikailag Nagyér
A település látványos előrehaladást ért el idén, növekedett az idegenforgalma, és kedvelté vált a turisták között. Részletek a cikkben olvashatók!
Hazánk az új világgazdasági korszak nyertese, rezsibajnok és világelső a magyar zöldpanda
Elemzők, szakpolitikusok is egyetértettek a közelmúlt komoly pénzügyi eredményeiben, a gazdaság stabilitásában és tervszerű fejlődésében.
Megalapították a Nyitra megyei regionális turisztikai szervezetet
A KOCR feladata az egyes területi szervezetek együttműködésének összehangolása a helyi kézművesek, termelők, borászok támogatása, műemlékvédelem és a megye népszerűsítése.
2023-től állandóan nyitva tarthat az észak-komáromi erőd
Az Interreg-projekt összköltségvetése kis híján 1 millió 496 ezer euró. Szabadulószoba és sörfőzde létrehozását is tervezik benne.
Átadták Szentes új színházi épületét
Fellendítik a régió kulturális életét. Kedveznek a turizmusnak és minőségi programokat kínálnak a lakosságnak, megyén átnyúló összefogásnak köszönhetően!