Christopher Moore dolgozott bolti eladóként, ácsként, portásként, sőt, még rock and roll DJ-ként is, mielőtt megjelent első regénye, az Ördögöd van, és főállású író lett belőle. Igaz, irodalmi díjakat soha nem kapott, és valószínűleg nem is fog, könyvei szép számban fogynak, és egy stabil rajongótáborral rendelkezik, akik mindig nagy örömmel fogadják újabb történeteit. Legújabb regénye, a Shakespeare mókusoknak nemrég jelent meg az Agave Könyvek gondozásában, és ezzel Moore trilógiává bővítette a Shakespeare műveket feldolgozó/tömörítő sorozatát, amely 2009-ben indult útnak a Bolonddal.
Történetének főszereplője, Tarsoly, a királyi bolond, aki több év kalózkodás után görög partokon ér földet. Természetesen vele van hűséges, ám elég egyszerű társa, Nyáladzó, Jeff, a majom, azonban időközben eltűnik. A társaság azonnal az események sűrűjébe keveredik, hiszen Athén fejedelme éppen nősülni készül, de leendő felesége másra óhajtozik, ráadásul úton útfélen kanos tündérekbe, és ezüstre áhítozó démonokba ütköznek. Tarsolyt a sors összehozza egy másik bolonddal, Jópajtás Robinnal, ám ő hamarosan gyilkosság áldozata lesz. Tarsolyra hárul a feladat, hogy kiderítse, ki a tettes, és ezzel közben kiszabadítsa fogságba esett barátját, Nyáladzót is.
Piszok nagy szerencséje Moore-nak, hogy ilyen jópofa, különben nagyon is valószínű, hogy sokkal több lenne az olyan ember, aki bosszankodik a történetein, nem pedig jókat derül rajtuk. Kétségtelen, hogy kisebbfajta csoda, hogy az író nem esett áldozatául anno a Biff evangéliuma miatt mondjuk a ninjáknak, akiket az egyház küldött rá, ahogy azért is mázlista, mert nem vettették máglyára a fanatikus Shakespeare-rajongók (lehet, hogy megpróbálták, csak nem sikerült nekik).
A Shakespeare mókusoknak című regényében Moore hozza a szokásos szintet, izgalmas, szórakoztató és főként vicces karaktereket mozgat a cselekményben, akik lehetetlen helyzetekbe kerülnek. A párbeszédek sziporkáznak a szabad szájú szereplők miatt, és bizony elő-elő fordulhat, hogy az olvasó hangosan fölnevet egy-egy ilyen résznél. Ha azt gondolná az ember, hogy ismer cifra káromkodásokat, a Shakespeare mókusoknak elolvasása után garantáltan bővülni fog a szókincse néhány extra frappáns változattal (és olyan szóösszetételekkel, melyek párosítására előtte egészen biztosan nem gondolt). A regény vége felé a drámai csúcspont pedig egy Tarsoly alkotta színdarab, melyben bebizonyosodik, hogy Moore bizony hasonló dramaturgia érzékkel rendelkezik, mint mélyen tisztelt elődje (Shakespeare).
Ha valakinek meg lehet bocsájtani (ha egyáltalán meg kell), hogy hozzányúl a Szentivánéji álomhoz, az bizonyosan Moore (a másik Neil Gaiman a Sandman képregényekben). A Shakespeare mókusoknak ismét egy rendkívül szórakoztató történet lett, de olvasása – csak úgy, mint a többi Moore-regény esetében – nem ajánlott nyilvánosan.
Moore, Christopher. Shakespeare mókusoknak. Agave Könyvek, Budapest, 2021., 224 oldal.
A szerző hivatalos honlapja: www.chrismoore.com
